Gyönyörű, kényelmes, könnyű már a harmadik párat vásároltam ebből a modellből.
A Bori papucsot második alkalommal rendelem, mert rettentő kényelmes és elegáns darab. Az előző pár napi használat mellett 5 évig bírta. Kicsit sajnáltam, hogy sötétkékben már nem gyártják, de ebben a fehér-arany mintásban is szép. A méretét feltétlenül ellenőrizni kell, mert az én 38-as lábamra ebből 39-ee kell.
Már van ilyen papucsom, ez a harmadik fajta belőle. Nagyon kényelmes és csinos. Ennek a talpbélése is jó, mert hasított bőrből van. A sima bőrt én nem találom annyira kényelmesnek talpbélésnek. De a papucs maga nagyon kényelmes, könnyű és mèg a tini lányomnak is tetszik, nèha kölcsön kéri.
A páromnak vettem tavaly ugyanilyen papucsot, azóta tönkre ment, most ugyanilyent szeretett volna, viszont a 37-es méret már nem elérhető, így 38-as lett. Egyáltalán nem fáj benne a lába, és jó hogy állítható pántja van.
Csoda csini nyáron, nyaraláshoz, és egy sportos szetthez.
Nagyon kényelmes bőr szandál, rugalmas talppal.
Aki részére vette , már ez a második pár. Nagyon szereti
Kényelmes, mérete a leírésnak megfelelő.
Kényelmes, jó fazon, tetszetős felsőrész, stabil járást biztosít.
Ez a harmadik pár papucs, amit vásároltam.
Bár a színes fazonok is szépek, a kihasználhatósága miatt választottam a fehéret.
A megvásárolt termék teljesen megfelel az elvárásaimnak. Esztétikus, Kényelmes, künnyű.A bősége a tépőzáras megoldásnak köszönhetően könnyen a lábfej méretéhez igazítható.
Belebújva remek könnyű papucs, de huzamosabb ideig használva kellemetlen a talpamnak, ami biztosan az én problémám tekintettel a rendkívül fájos talpamra!!
Nagyon kényelmes, könnyű, jól tisztitható. Nagyon szeretem.
Mérete megfelelő, a papucs kényelmes, külsőre is pont olyan, mint ahogy a képek alapján képzeltem.
Szép, igényesen kidolgozott, kényelmes papucs.